4.~ Love Clouds?

 

Zayn már órák óta a földön ült és már egy fél doboz cigarettánál tartott.
Érezte, ahogy a bevitt nikotin mennyiség szépen lassan lenyugtatja az idegrendszerét és végre kezdett tisztán gondolkodni...
Vajon miről szól az élet, ha nem a kockázatokról?
Ha annak idején nem vállalta volna a rizikót és nem követi az előadói álmait, akkor még mindig Bradfordban élné az egyszerű mindennapjait.
Akkor ugyan sohasem keveredett volna bele ebbe a hatalmas botrányba, akkor sohasem akarták volna a halálát, és nem kellett volna ide, Olaszországba menekülnie, de nem is lett volna része abban a sok örömben és sikerélményben amit ez a pár év nyújtott neki.
Nem ismerte volna meg a barátait és még megannyi fantasztikus embert sem, akikkel a pályafutása során hozta össze a sors.
Zayn hitt a végzetben.
Hitt abban, hogy előre ki van tervelve az útja, és ha neki ez van megírva, hogy őt itt megtalálják és megöljék, az ellen semmit nem tud tenni.
Ki tudja, lehet, hogy már csak napok vannak hátra az életéből és ő ahelyett, hogy kiélvezné a napsütést, poros szobában kuksol, doboz számra szívja a dohányt és embereket bánt meg.
Az is lehet, hogy sohasem találják meg, de nem térhet többet vissza a régi életében, soha többet nem lehet Zayn Malik, és itt, ebben a faluban kell magányosan, a fiúktól elzárva megöregednie.
Vajon akkor a sok tíz év alatt sem szólhat majd senkihez és remeteként tengetheti a mindennapjait?
Ennél még a halál is jobb...
Olívia egyértelműen nem érdemelte meg hogy így bánjon vele és erre nem volt kifogás az, hogy mit mondott a személyvédelmi program, vagy mit nem.
Zayn lassan felállt a földről, elnyomta a csikket és a tükör elé lépett.
Megigazította a hosszú haját, amihez már nagyjából hozzászokott, majd mélyen belenézett a saját szemébe.
Bocsánatot fog kérni a lánytól.
Csak egy bocsánatkérés, semmi több.
Ezt eldöntötte, és jelen pillanatban nem nagyon izgatták a következmények.
Nem volt benne biztos, hogy a fiúk támogatnák-e az ötletében, lehet, hogy túl meggondolatlannak tartanák miatta, de azért titkon remélte, hogy megértenék őt.
De a fiúk nem voltak itt, nem tudta őket megkérdezni, most csak ő volt egyedül.
Kilépett az utcára és a friss, meleg levegő megcsapta az arcát.
Olíviáék lakása teljesen sötét és csendes volt, semmi mozgás nem hallatszódott ki,bekopogott de nem érkezett rá válasz.
Elhatározta tehát, hogy elkezd a falu másik végéig sétálni, ahol a pékség volt, hiszen valószínűleg ott fogja megtalálni a lányt.
Ahogy lassan haladt a kis utcákon, igyekezte elkerülni az embereket és a feltűnést, ami nem is volt olyan nehéz, hiszen a legtöbben a késő délutáni sziesztájukat élvezték.
 Eddig semmit nem látott még a helyből, ahova száműzve lett, de most kezdett kinyílni előtte ez a teljesen új, aprócska kis világ, amely olyan volt mint egy kis ékszerdoboz, elzárva a a köztudat elől.
Letaglózva figyelte a házak szépen kidolgozott részleteit, a kertekben ágaskodó pálmafákat és mélyen magába szívta a hangulatot.
Milyen szép is lenne, ha nem a személyvédelmi program küldte volna ide, ha ez a hely nem a börtöne lenne, hanem mondjuk egy édes kis nyaralóhely, ahova két turné között leruccanhatnak és kipihenhetik fáradalmaikat és kiengedhetik  a gőzt.
Nem kellett sokat gyalogolnia, mert alig tíz percen belül elért a település végéhez és megpillantotta a fehérre meszelt falú pékséget, szinte biztos volt benne, hogy jó helyen jár.
Az oldalát borostyán futotta be, a bejárat felett nagy felirat hirdette: Rosetta's.
Íncsiklandó illatok áradtak kifelé.
Vett egy nagy lélegzetet megrázta magát és belépett az ajtón.
Egy azonnal csengő elkezdett csilingelni, jelezve a jöttét és nemsokára megjelent a pultnál egy teltkarcsú, kipirosodott arcú nő.
Sűrű, hullámos haja és csillogó fekete szeme teljesen olyan volt, mint Olíviáé.
-Csáó! Miben segíthetek?-kérdezte tört angolsággal, valószínűleg a lánya mesélte neki, hogy az új fiú nem helyi.
-Öm Jónapot! Én Olíviát keresem.
-Ó az én kicsi lányom nincsen most itt. Én viszont Rosetta vagyok.-nyújtotta felé a kezét.-Te pedig bizonyára a titokzatos idegen, aki miatt Olíviának egész nap rossz kedve volt.
-Bocsánatot akartam tőle kérni, azért jöttem. Zac a nevem, Zac Owen.
-Hát Zac Owen, mit szólnál egy olasz kávéhoz és egy szelet frissen sült tortához? A vendégem vagy. Utána ráérsz bocsánatot kérni.
Zayn végül elfogadta Rosetta ajánlatát és leült az egyik székre, szerencséjére egyedül volt az üzletben, nem volt senki más vendég.
 Az asszony tett-vett, és pár percen belül elé is rakta a gőzölgő Latte Macchiatto-t és egy szelet epertöltelékes édességet, majd leült a fiúval szemben.
-Hmm isteni!-hümmögte Zayn, ahogy a szájában szétolvadt a cukros gyümölcs mennyei íze.
-A ház specialitása. Olívia alkotta a receptjét.-kacsintott Rosetta és érdeklődve fürkészte Zayn vonásait-Ismerős vagy nekem Zac, honnan jöttél?
-Ausztráliából.-hazudta, és nagyon remélte, hogy a nő nem jártas az angol akcentusok terén, és nem jön rá a a turpisságra.
-Ausztrália...Biztos szép hely.-merengett el, majd gyorsan felpattant, mert eszébe jutott, hogy a kenyereket a sütőben hagyta.
-Örülök, hogy megismerhettelek, remélem máskor is beugrassz majd!-köszönt el Zac-től.
-De Olíviát merre találom?-szólt a konyhában eltűnő Rosetta után.
-Minden felé szokott csavarogni, a mezőn lehet, hogy rábukkansz.-kiáltott ki, Zayn pedig megköszönte a süteményt és az információt és megindult, hogy végre túl legyen rajta.

***

 Olívia a dombtetőn ült.

Ez volt az ő kis szentélye.
Az ő birodalma, ami mindig szívesen befogadta, akkor is, ha az egész világ ellene volt.

Egy fatövében húzta meg magát, és szórakozottan pengette az akkordokat, szinte öntudatlanul áradt belőle a dalszöveg.

Éppen abbahagyta egy pillanatra, hogy levegőhöz jusson, amikor hirtelen valaki megszólalt mögötte, összerezzent a meglepettségtől, hiszen azt hitte egyedül van.

-A véredben van.-mondta neki Zayn és a gitár felé bökött.

-Akkor biztos valamit rosszul hallottál.-vette fel a fiú reggeli undok hangsúlyát, kiparodizálva őt, Zayn pedig lesütötte a szemét.

-Leülhetek?-kérdezte végül, a lány pedig bólintott.

 Percekig némán ültek egymás mellett, Olívia a hangszer húrjait babrálta, Zayn pedig egy fűszállal játszott.

-Sajnálom a ma reggelt, meg a tegnapot is.-emelte fel végül a tekintetét a lányra, ő pedig állta a pillantását.

A vágy megcsillant mind a kettőjük pupillájában egy pillanatra.

De vajon lehet-e szerelem a bizalom és az őszinteség teljes hiánya nélkül?

Lehet-e egy kapcsolatot színtiszta hazugságra alapozni?

-Tudod, én csak próbáltam rendes lenni. De úgy látszik neked nincs szükséged rá.

-Rossz időszakom van, egy csomó minden megviselt mostanában. A költözés, a klíma változás.-hablatyolta Zayn az újabb kitalált történeteit, pedig legszívesebben mindent elmesélt volna ennek a lánynak.

 Még csak egy napja ismerte, mégis úgy érezte, hogy bármit elmondhat neki, hogy ő meghallgatná és megértené. Elmondaná neki, hogy miért viselkedett ilyen szörnyen és akkor tisztázhatná magát.

De nem tehette.

Már az is túl sok volt, hogy  a szabály ellenére elhagyta a lakást.
-Előfordul.-mosolygott a lány, és hátradőlve elfeküdt a talajon-Gyere mutatok valamit.
 Zayn először nem értette mit akar, de azért engedelmesen lefeküdt mellé a földre.
-Nézd!-mutatott a kék égen úszóbárányfellegekre-Ha bármi bajom van, mindig azt képzelem, hogy felülök egy felhő tetejére, és onnan a magasból már minden másnak tűnik. A gondjaim egészen pirinyóra zsugorodnak és átértékelődik minden-mosolygott a fiúra, Zayn pedig elgondolkozva merengett a magasságba.
Tetszett neki a lány gondolata.
Tetszett neki Olívia.
Más volt mint a többiek. Más volt mint a rengeteg hangos rajongó, vagy az olyan lányok, akiknek csak a hírneve, vagy a sármja miatt kellett.
-Emlékszem még az első repülésemre. Amikor először szállt fel alattam a repülőgép. Nagyon féltem-vallotta be Zayn.
-Apám pilóta volt. Halvány emlékeim vannak csak róla, de volt, hogy elvitt magával a kis helikopterén, azóta sem ültem repülőn.
-Részvétem-motyogta Zayn.
-Nem tudom, hogy meghalt-e. Egy napon egyszer csak elszállt az életünkből és sohasem tért vissza.
-Tudod vannak olyan helyzetek, amikor egyszerűen el kell hagynod az otthonodat, a régi életedet és akiket szeretsz, van amikor nincs más lehetőséged.
 A lány nem válaszolt, csendben feküdtek és az eget bámulták. Olívia az apjára gondolt, Zayn pedig arra, hogy bizony ő is ugyanúgy hátrahagyott mindent, mint az a férfi egykoron.
A kettejük közti csend nem volt kínos, inkább olyan békés nyugtató, mint az ezeréves barátok közötti csend.
Sokáig feküdtek így, közben az esti szürkület átvette a hatalmát a természet felett, és Olívia hirtelen felpattant és legurult a lejtőn.
Jobbra-balra bucskázott a fűben, Zayn pedig nem állta meg, hogy nevetésben ne törjön ki.
-Na gyere!-kiáltott fel neki, amikor végre leért az aljára, orra virágporos lett a gurulástól.
 Zayn  elbizonytalanodott, és egy pillanatra előtört benne a régi énje, aki biztos tartott volna a lesifotósoktól és a hajának az összegubancolódásától, de végül mégis megindult.
Ő most Zac Owen volt, egy új ember és közben mégis önmaga.
Nevetve landolt a lány mellett, akinek csilingelő kacagása mellett biztonságban érezte magát, majd Olívia egy kicsit elkomolyodott.
-Tudod már kezdtem azt hinni, hogy teljesen reménytelen vagyok a férfiaknál. Először apám hagyott el, pár hónapja szakítottam a barátommal, és amikor te is úgy beszéltél velem, azt hittem már, átok ül rajtam.
Zayn szája válasz helyett lassan elkezdett Olíviáé felé közeledni, de mielőtt ajkaik összeérhettek volna, a lány gyorsan felpattant, össze szedte a gitárját és felpattant a biciklijére.
Letaglózva bámult utána.
-Viszlát Idegen! Álmodj édeset.-dobott egy csókot búcsúzóul feléje, és elkerekezett.
Egyedül maradt a sötétedő mezőn.
Mi ütött belé?
Mi volt ez a hirtelen késztetés?
Mégis mit akar ettől a lánytól?
Teljesen összezavarodott, tudta, hogy pocsék teljesítményt nyújt, és igazán vissza kéne fognia magát. Mégis csak hatalmas veszélyben van.
És a veszély közelebb volt, mint hitte volna.
Egészen közel volt.
Sietős léptekkel indult hazafelé, vissza akart érni a biztonságos házba, mielőtt teljesen besötétedik.
De vajon valóban biztonságos volt az a ház?