2012. június 5., kedd

1.~ Different Directions




Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, Nagy-Britannia szigetén élt öt szerencsés fiú. 
Liam Payne, Niall Horan, Harry Styles, Louis Tomlinson és Zayn Malik élete mesébe illő volt. Alig húszévesen elérték mindazt, amit a legtöbb ember egy élet alatt sem tud teljesíteni.
Azzal foglalkozhattak, amit szerettek, naponta százezres tömegek előtt léphettek fel a telt házas arénákban, rajongók millió epekedtek egyetlen mosolyukért, szavukért, érintésükért, vagy akár pillantásukért. Támogatták őket bármiben.
Híresek, sikeresek és boldogok voltak, és ebben a nagy felhajtásban megadatott nekik, hogy egymás legjobb barátai lehettek, hogy mindig kiálltak a másikért. 
Igazából szerették egymást, olyanok voltak, mint a testvérek.
Egyszerűen minden tökéletes volt.
Aztán egy napon hirtelen minden megváltozott. 
A gyönyörű kis életük apró szilánkokra tört. A rózsaszín álom szertefoszlott egy másodperc töredéke alatt.
Valami történt..
És nekik menekülniük kellett, hátrahagyva az otthonukat, családjukat, barátaikat, a rajongóikat, a reflektorfényt és a szenvedélyüket, az éneklést is.
A bonyodalomban, amibe belekeveredtek életek forogtak kockán.
Az ő vérükre szomjaztak, a halálukat akarták...
S nekik a túlélés érdekében szét kellett válniuk, az egy irány, amibe eddig közösen tartottak, most ötfelé ágazott. A világ különböző pontjaiba kellett szétszóródniuk, észrevétlenné válva beleolvadni a tömegbe, és menedéket remélni.
 De vajon kellő biztonságot nyújt majd Franciaország, Németország, Magyarország, Norvégia és Olaszország, ahova száműzve lettek? Kellő biztonságot nyújt-e majd az öt, külvilágtól elzárt kis falucska, amely új otthonuk lesz?
Sikerül megzavarniuk ellenségeiket azzal, hogy öt különböző helyen bujdokolnak?
És egyáltalán kik az üldözőik, mit véthettek a fiatalok, ami miatt ilyen súlyos büntetés fenyegeti őket?
 A személyvédelmi program ezzel a paranccsal indította őket útnak:
- Ne érintkezzetek idegenekkel, próbáljátok meg nem elhagyni a lakást, és legyetek óvatosak! Nem szabad senkiben sem megbízni, hiszen a besúgók bárhol ott lehetnek. És a legfontosabb, maradjatok életben!
Nem túl biztató...
Vajon képesek lesznek egymástól elszakítva, barátaik nélkül egyedüli boldogulni egy idegen országban? A kísértés ellenére se engedni senkit közel magukhoz az új helyükön, és a szerelem gondolatát még hírből is elkerülniük?
- Egy napon, ha ennek vége, akkor majd minden olyan lesz, mint régen -erőltetett egy mosolyt az arcára Louis.
Az öt fiúnak nem volt sok ideje a búcsúzkodásra, hiszen az öt helikopter már indulásra készen állt, hogy elrepítse őket a messzeségbe.
- Remélem a hajam is ugyanolyan lesz, mint régen -viccelődött Harry is. -Hiányoznak a nagy barna göndör fürtjeim, mintha nem is Harry lennék -biggyesztette le ajkait, és rövid, szőkésbarna hajával valóban teljesen más embernek tűnt.
-Valóban nagyon idétlen! Mint egy igazi német "jókisfiú"-cukkolták a többiek.
- Éppen ez volt a célja az átalakításnak, hogy minél nehezebben legyünk felismerhetőek-igazgatta vörös tincseit Liam, ám meglepő módon neki egészen jól állt ez a szín. 
- Igazi olasz macsó lett belőled, Zayn!-nevette el magát Louis Zayn hosszú fekete fürtjein, de ő és Niall is elég radikális változásokon mentek keresztül.
Louis haja világosszőkére, Niall-é pedig sötétbarnára volt színezve, így mindannyian nagyon szokatlanul festettek.
- De honnan fogom tudni, hogy minden rendben van veletek? Mi van, ha egyikünkre rátalálnak, megölik és mi nem is tudunk segíteni? -komolyodott el a barna Niall, világos szemeiben könnyek csillogtak.
Félt.
- Majd megpróbálunk írni egymásnak, én mindent megteszek annak érdekében, hogy érintkezésben maradjunk -mondta Harry.
- Mindig emlékezzetek rá,  hiába tartunk most öt különböző irányba, a szívünk mindig egyfelé tart majd -szólalt meg Zayn is, egy tőle megszokott mély értelmű gondolattal, ami jelen helyzetben valóban megható volt.
- Vigyázzatok magatokra, tartsatok be minden szabályt, és ne barátkozzatok senkivel! -ölelt át mindenkit atyáskodóan Liam is.
 De nem volt már több idejük, magukhoz vették  az egyetlen bőröndöt és hátizsákot, amit magukkal vihettek, és beszálltak az öt különböző helikopterbe.
Az ablakokból még egyszer utoljára egymásra néztek, az öt tekintet összefonódott egy pillanatra.
- Viszlát! -suttogta Niall.
- Arrivederci! -mondta Zayn.
- Auf Wiedershen! -szólt Harry.
- Au Revoir! -köszönt el Liam is.
- Ha det! -csatlakozott végül Louis is.
A gépek felszálltak, hogy egy új világba repítsék utasaikat, és ahogy a helikopterek egyre távolodtak egymástól, a fiúk szívébe félelem költözött.
Vajon mi vár rájuk az ismeretlenben? Sikerül e a cél, hogy az istenhátamögötti falvacskákban senki ne ismerje fel őket, és fedje fel hollétüket?
Sikerül majd győztesen kikerülniük ebből a halálos fogócskából, hogy a mese jó véget érhessen?




11 megjegyzés:

  1. Én már sírok... Harry haja :'(( xd nem amúgy isteni, de ezt már megszokhattuk! :))

    VálaszTörlés
  2. jajj nagyonjóó:) várom már a folytatást kíváncsi vagyok, hogy ebből mi sül ki:)x

    VálaszTörlés
  3. nagyon jó lett :DD tudsz még te nekem meglepetéseket okozni :DDD várom a következő részt :DD de amgy én már ezen majdnem elbőgtem magam és nem tudom, hogy miért :OO ez normális?? :OO na mindegy :DDD várom a következő részt :DDD xxx

    VálaszTörlés
  4. elöször megnyitottam az oldalt és meglattam a képeket nem tudtam elkezdeni olvasni egy ideig a blogot mert megállás nélkül csak röhögtem :D ZSENIIIIÁÁÁÁLIIIIIS :D:D hahahaaaaa
    hihetetlen mik jutnak az eszedbe!!! <3 óriási ötlet!! nagyonnagyon kiváncsi vagyok h mi lesz a végkifejlet ;) xxx
    ps: mááár nagyonnagyon hiányzott h ííírjjj!!! *újkedvencblog* <3 (:

    VálaszTörlés
  5. jaj már féltem őket. hogy bármi bajuk esik, de ááá hogy jut eszedbe ilyen?! iszonyatosan jó! asszem most ennnek a blognak lettem a megszállotja!

    VálaszTörlés
  6. uu. kíváncsi vagyok ebből mit fogsz kihozni. !:D
    honnan szedsz ilyen ötletetek? annyirajó *.*

    VálaszTörlés
  7. NAGYONJÓÓ ! :DD kíváncsian várom a folytatást ;DD

    VálaszTörlés
  8. Uuu...ez hatalmas! Siess a kövivel! :)

    VálaszTörlés
  9. :o nagyon durva.:)Olyan megható lett a búcsúzás:( Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra:) Magyarország:D
    Puszi:LaRa xxx

    VálaszTörlés
  10. Jujjj hogy egyemmeg deédik xDD
    Nagyon tetzsik kérlek siess a folytatással! :))
    xx

    VálaszTörlés